Iskolai rendszerű szakképzés

ÁLLAMI FENNTARTÁS 2013

Szakközépiskola

Szakiskola

Előrehozott szakképzés 2010.

Felsőfokú szakképzés (FSZ)

Felzárkóztató oktatás

Szakiskolai ösztöndíj

Hídprogram 2013.

Gyakorlati képzés

Tanulószerződés

Tanulói juttatások

Kizsákmányolás a szakképzésben

Országos Képzési Jegyzék

Moduláris szakmaszerkezet

TISZK

KERETTANTERV 2013.

Erkölcstan 2013..

Tanfelügyelet 2013.

PEDAGÓGUS SZAKMA

MSZOE működése

 
 
 
Partnereink:

Felhívás 2011.

Felhívás az óvodák, iskolák, kollégiumok törvénysértő átszervezésében érintett szülői közösségekhez

 A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) és a Szülők Egyesülete a Gyermekekért országos hatókörű közhasznú szervezet, (SzEGY) továbbá a velünk együttműködő más országos és helyi egyesületek informális szövetsége felvállalja, hogy a törvénysértő átszervezésekben érintett valamennyi, óvoda iskola, kollégium szülői közössége érdekében, hivatalos egyeztetést kezdeményez az önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős fővárosi és megyei kormányhivatalokat irányító Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) illetékes vezetőivel.  

Amennyiben az átszervezésekben érintett oktatási intézmények szülői közösségei szeretnének felkerülni törvénysértő módon megszüntetett (összevont) közoktatási intézmények listájára, akkor töltsék ki a mellékelt adatlapot és a lentebb kért dokumentumok másolataival együtt küldjék el az MSZOE címére levélben 1144 Budapest, Ond vezér park 4. 5/122. és elektronikusan az mszoe@upcmail.hu e-mail címre.

A tárgyalások előkészítése

Az elküldött anyagokat közoktatási, jogi és gazdasági szakértőink elemzik, a törvénysértő intézkedéseket összesítik és olyan egységes előterjesztést készítünk elő a várt tárgyalásokra, amelynek tartalma valamennyi átszervezésre ítélt nevelési, oktatási intézmény szülői közösségét érdekét egyformán képviseli.

A tárgyalásokat az országos szülői egyesületek szakmailag felkészült képviselői vesznek részt, akik folyamatosan beszámolnak a tárgyalások eredményeiről  a  jelentkező  óvodai, iskolai és kollégiumi Szülő Szervezeteknek a szülői honlapokon és a sajtóban.

 Az egyeztetés célja

  1.   Az egyeztetetési tárgyalások célja, annak bizonyítása, hogy egyes önkormányzati intézményfenntartók törvénysértő módon szervezték át közoktatási intézményeiket.

  2. Kezdeményezzük a törvénysértő átszervezésekkel kapcsolatos döntések érvénytelenítését.

   3.   Kezdeményezzük, hogy az „új Közoktatási törvény” elfogadásáig és a „Szakképzési törvény" továbbá az „Önkormányzatokról szóló törvény” tervezett módosításáig az önkormányzati fenntartók ne hozhassanak olyan neveléssel, oktatással, iskolai rendszerű szakképzéssel, gyermekvédelemmel, családtámogatással kapcsolatos döntéseket, amelyek hátrányosan érintik a szülőket, visszafordíthatatlan károkat okoznak a helyi társadalomnak, vagy csak jelentős anyagi ráfordításokkal lehet helyreállítani az eredeti állapotokat.

Szóvivők: Simonné Toldi Ágnes SzEGY elnök (06-30/550-2253) és Keszei Sándor MSZOE elnök (06—30/433-8754)

További információ az előzményekről az „ISKOLABEZÁRÁS 2011.’’ oldalain található!

Budapest, 2011. június 12.

 


 

Adatlap

 

az intézmény bezárásban, átadásban összevonásban (a továbbiakban: átszervezés) érintett óvodák, iskolák, kollégiumok szülői közösségei számára

 

Intézmény neve: …………………………………………………………………………

Címe: ……………………………………………………………………………..………

Elérhetősége (telefon, e-mail: ……………………………………………………………

OM azonosító: …………………………………………………………………….………

 

Szülői Szervezet elnevezése: ………………………………………….…………………….

Levelezési cím: …………………………………………………………..…………………..

Elnök vagy kapcsolattartó szülő neve: ……………………………………………………

Elérhetősége (telefon, e-mail, mobil): ………………………………………………………

 Az intézmény átszervezés formája (kérjük bekarikázni vagy beírni): megszüntetés jogutódlással, megszűntetés jogutódlás nélkül, tagintézmény megszűntetése, fenntartói jog átadása, összevonás, tagintézmény összevonása, egyesítés, egyéb: ......................................................................................... 

……………….2011. ………………      

                                                                             

……………………………………..

                                                                                                                                                      

 

 

 


 

 Melléklet: 

 Az érdekegyeztetésekhez bekért dokumentumok

 

Az alábbi anyagokat kérjük elküldeni az MSZOE levelezési címére lefűzve másolatban és elektronikusan, tartalomjegyzékkel ellátva**:

1. Az átszervezésben keletkezett és eredeti dokumentumok listája (be kell szerezni): önkormányzati intézkedési terv, átszervezési koncepció, véleményezett előterjesztés tervezetek végleges döntés a határozatokkal, egyházi fenntartónak történő átadás esetén egyoldalú szándéknyilatkozat, közoktatási megállapodás, stb.

 2.      Önkormányzati fenntartó levelei (jegyző, polgármester, oktatási osztály, stb.)

3. A szülők által az önkormányzat szerveinek beadott kezdeményező levelek, panaszok, kérelmek, közérdekű bejelentések, stb. hozzátűzve a kapott válaszok, megjelölve, ha nem érkezett válasz, vagy határidő után érkezett a válasz.

4. Az önkormányzati döntés előtt bekért kötelező szülői vélemény, amit a szülő szervezet adott be.

 5.      Az átszervezéssel kapcsolatos valamennyi véleményt a Kt. 102. § (3) bekezdés szerint (ha nem elérhető, akkor közérdekű adat megismerése iránti igény tárgyában ki kell kérni).

 6.      Beadványok, amit eddig elküldtek az intézményvezetőnek, helyi önkormányzat szerveinek, kormányhivatalnak, ügyészségnek, ombudsmanoknak, vagy más önkormányzaton kívüli szerveknek.

 7.      Egyéb törvénysértést bizonyító dokumentum másolata.

 8.      A szülői szervezet által valószínűsített törvénytelenségek listája, az előzmények időrendi leírása, vagy/és a szülők fellépésének ütemezése, sajtó megnyilvánulások, stb.

 

*Ha kevés írásos anyaguk van, akkor két dokumentum elküldése szükséges: az átszervezési döntéssel kapcsolatos előterjesztés a határozatokkal és a szülői szervezet által beadott írásos vélemény.


 
Iskolai, Óvodai Szülői Szervezet

Iskolaszék

Tanulói szakszervezet

Tanulói munka

Tankötelezettség

Tanulói biztosítások

SZÜLŐPOLITIKA

Ingyenesség a közoktatásban

CSALÁDI PÓTLÉK

Szülők büntetése

Igazolatlan óra

ISKOLABEZÁRÁS 2011.

Osztályzás, értékelés

Gyermekvédelmi ellátások

Beiratkozás az első évfolyamra

Beiskolázás 2013-2014. tanévre

KÜLÖNÓRÁK

Igazgatóválasztás

TESTNEVELÉS

Felsőoktatási törvény módosítása

TANKÖNYV 2012

Óvoda 2013 és 2014,


Ez a honlap a 32/2007 MPA KA OKM sz. Miniszteri Döntés alapján, figyelembe véve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 86/2007.11.28. számú állásfoglalását (támogató javaslatát) az FKA-KT-52/2007 számú NSZFI támogatás felhasználásával készült.
 
 
 
 
  Vissza a főoldalra  |  Elérhetőség  |   Súgó  |  Tartalomjegyzék  |  Impresszum