Az iskolai testnevelés és sport, és az iskolai egészségvédelmi program a mindennapos testnevelés bevezetése előtt
MSZOE megállapítások szülői bejelentések és panaszok figyelembe vételével
Az „új” Nemzeti Köznevelési törvény rendelkezése szerint a mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik, kilencedik évfolyamán 2012. szeptember 1-jétől kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni.
A többi évfolyamokon még a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezései szerint folyik a testnevelés oktatása és a mindennapos testedzés biztosítása.
Az iskolai testnevelés és sport műveltségi területtel és a gyermekek egészségvédelmével kapcsolatos törvények és rendeletek körültekintően szabályozzák ezt a területet, de végrehajtásuk akadozik, az ellenőrzés nem megoldott.
Reméljük, hogy a mindennapos testnevelés megszervezésével kapcsolatos új rendelkezések körül kialakult kampányhangulat ráirányítja a figyelmet az iskolai testnevelés és testmozgás fontosságára, és ellenállás nélkül kerül megvalósításra.
A „mindennapos testnevelés” bevezetése előtti helyzet értékelése
A mindennapos testnevelés a hatályos közoktatási törvényben jelenleg is finanszírozott lehetőség, csak az iskolák többsége nem tartja fontosnak, hogy a gyermekek érdekében biztosítsa ezeket a lehetőségeket.
A hatályos Közoktatási törvény 48. § szerint Az iskola első-negyedik évfolyamán a helyi tantervbe évfolyamonként legalább heti három, a többi évfolyamán heti átlagban két és fél testnevelési órát be kell építeni. A helyi tantervbe – a nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretének terhére – további egy vagy több testnevelési óra is beépíthető (emelt szintű oktatás). A többlet testnevelési órákkal a törvény 52. §-ának (3) bekezdésében meghatározott tanulói kötelező tanórai foglalkozások száma megnövelhető. Ha az iskolában iskolaotthonos nevelés és oktatás folyik, a helyi tantervbe minden tanítási napra – a délelőtti vagy a délutáni tanítási időszakra – be kell építeni a testnevelési órát. Tehát 2006. óta nincs akadálya annak, hogy az iskola bevezesse a mindennapos testnevelést.
Sok iskola felismerte a tanulók rendszeres testmozgásának fontosságát, ezért élve a jogi és finanszírozási lehetőséggel és helyi tantervében a hét minden napjára tanórai foglalkozás keretében írja elő a testnevelési óra megtartását.
A mindennapos testnevelést és testedzést akadályozó tényezők
Az iskolafenntartó önkormányzatok pénzhiányra hivatkozva szűkítik az iskolai testneveléssel és sporttal kapcsolatos jogszabályban előírt és a központi költségvetés által finanszírozott szolgáltatásaikat. A tanórai foglalkozások és a kötelező felszerelések költségeinek egy részét úgy spórolják el, hogy azokat áthárítják a szülőkre (pl. úszásoktatás).
A szakképző iskolák szakképzési évfolyamain egyáltalán nem tartják meg a kötelező testnevelési órákat.
A „mélytudatlanságba tartott” szülők és tanulók nem ismerik a jogszabályokat, ezért nem tudják megkövetelni az önkormányzati fenntartótól, hogy lássa el a testnevelés és sport műveltségi területtel kapcsolatos feladatait.
Az iskolák többsége nem él a testnevelési tantárgy mindennapos oktatásának lehetőségével, a nevelőtestületen belül a közismereti tantárgyi lobbi ellenáll a testnevelő tanárok és a szülők ilyen irányú kezdeményezésének.
A testnevelő szaktanár hiányzása esetén nem biztosítják a szakmai helyettesítést, nem veszik igénybe megyei, a helyettesítési rendszert, ezért sok az elmaradt testnevelési óra.
Testnevelés óra helyett más nehezebben tanulható tantárgyakat tanítanak az iskolában, különösen a középiskolákban (szülői és tanulói támogatással).
A szülők sokszor felmentetik gyermekeiket a testnevelési óra látogatás alól, ha gyermekük valamilyen okból nem akar részt venni rajta.
Az iskolai egészséges életmódra nevelés csak a helyi tantervekben leírt szöveg marad, az „iskolaorvos” az iskolán kívül működik, nem látja el a jogszabályban előírt kötelezettségeit.
Testnevelésből írásbeli, szóbeli és gyakorlati érettségi vizsgát lehet tenni, de nincs olyan tankönyv vagy más „hivatalos” írásos dokumentum, amelyből fel lehet készülni az írásbeli és szóbeli vizsgára.
A tanórai és tanórán kívüli foglalkozások keretében finanszírozott iskolai testnevelés és sport műveltségterület formái a jelenlegi jogszabályok alapján
Testnevelési tantárgy
Órarend szerint az iskola első-negyedik évfolyamán a helyi tantervbe évfolyamonként legalább heti három, a többi évfolyamán heti átlagban két és fél testnevelési órát be kell építeni.
Mindennapi testedzés*
5-13 évfolyamokon órarend szerint napi minimum 45 perc.
Mindennapos testmozgás*
Az 1-4 évfolyamokon biztosítani kell a mindennapos testmozgást, amely legalább heti három testnevelési óra és a játékos testmozgás keretében valósul meg.
Játékos egészségfejlesztő testmozgás*
Az iskolaotthonos oktatás keretében minden olyan délutáni tanítási időszakban, amelyben nincs testnevelési óra, biztosítani kell a játékos egészségfejlesztő testmozgás lehetőségét.
Gyógytestnevelés
A gyógytestnevelés feladata a gyermek, a tanuló speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása, ha az iskolaorvosi vagy szakorvosi szűrővizsgálat könnyített-, vagy gyógytestnevelésre utalja. A gyógytestnevelés megszervezéséhez tizenhat fős csoportonként – az iskola órakeretén felül – heti három óra áll rendelkezésre.
Könnyített testnevelés
Az iskola a kötelező tanórai foglalkozások keretében köteles gondoskodni a könnyített testnevelés szervezéséről.
Iskolai sportkör (ISK)
Az ISK foglalkozásokat nem kötelező tanórai foglalkozások finanszírozott időkeretének terhére kell megtartani.
*A csillaggal jelölt előírások értelemszerűen törölve lettek az új törvényből.
A mindennapos testneveléssel kapcsolatos további elemzések a jobboldalon látható ÉRDEKVÉDELEM oszlopban most megjelenő linkek alatt találhatók!
Mindennapos testnevelés 2012. (MSZOE sajtóközlemény)
|