Központi program

Szakmai és vizsgakövetelmény

Kártérítési felelősség

Beszámoltató rendszerű képzés

 
 
 
Partnereink:

Kedves Szülők! 

Ez az anyag a szakképző iskolák kifutó rendszerben megszűnő évfolyamaira vonatkozik, ahol a tanulók tankötelezettsége - még két tanéven keresztül - 18 éves korukig tart. A 16 éves korig tartó tankötelezettség bevezetésével teljesen új helyzet ált elő az iskolai rendszerű szakképzésben.

A szakképzésről szóló 2011. évi törvény „új” - folyamatosan módosított - rendelkezéseinek szülőknek szóló magyarázatának feltöltését akkor folytatjuk, ha lecsillapodik a jogalkotók törvénymódosítási kedve. (szerk.)


Alapvető tudnivalók

 Ingyenesség a szakképzésben

 A tanuláshoz való alkotmányos jog érvényesítése és az esélyegyenlőség segítése érdekében a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók számára az államilag elismert első és bizonyos esetekben a második szakképesítés megszerzésére irányuló elméleti és gyakorlati képzés ingyenes.

 

Jelenleg több mint 420 államilag elismert alap-szakképesítés közül nem sok olyan létezik, amelyik elsősorban iskolai rendszerű szakképzésben tanulható. Szükséges megjegyezni azonban, hogy az államilag elismert szakképesítések mindegyike oktatható iskolai rendszerű szakképzés keretében, amennyiben a szakképesítés jóváhagyott központi programmal rendelkezik, és a képzés megindítására vonatkozó egyéb jogszabályi feltételek ebből nem zárják ki. A szakképesítések listáját, a megszerzésükkel kapcsolatos alapvető tudnivalókat az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) tartalmazza. A jegyzéket évente aktualizálják és a módosítást a Magyar Közlönyben megjelentetik.

A jegyzékből megtudható az is, hogy iskolai rendszerű képzés esetén mennyi az egyes szakképesítések képzési ideje, és mely szakképesítések szerezhetők meg kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben.

 

Szakképzés csak a 16. életév betöltése után lehet bekapcsolódni

 

1998. szeptember 1-jétől csak a 16. életév betöltése után lehet részt venni szakképzésben. Ettől az időponttól kezdődően a szakképzésben részt vevő iskolákban folyó oktatást szét kellett választani általános műveltséget megalapozó szakaszra (közismereti évfolyamok) és a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszra (szakképzési évfolyamok). A szakképző iskoláknak olyan tantervet kell alkalmazni, amely szerint szakiskolában a 9-10. évfolyam, szakközépiskolában a 9-12. évfolyamon nincs szakképesítésre felkészítő szakképzés. Az iskolarendszeren kívüli (tanfolyami) szakképzést folytató intézményekben is csak 16 éves koron túl lehet bekapcsolódni a szakképzésbe.

 

  Megszűnt a szakképzésbe való bekapcsolódás életkori korlátozása

 

1998. szeptember 1-jétől csak a 16. életév betöltése után lehet részt venni szakképzésben. Ettől az időponttól kezdődően a szakképzésben részt vevő iskolákban folyó oktatást szét kellett választani általános műveltséget megalapozó szakaszra (közismereti évfolyamok) és a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszra (szakképzési évfolyamok). A szakképző iskoláknak olyan tantervet kell alkalmazni, amely szerint szakiskolában a 9-10. évfolyam, szakközépiskolában a 9-12. évfolyamon nincs szakképesítésre felkészítő szakképzés. Az iskolarendszeren kívüli (tanfolyami) szakképzést folytató intézményekben is csak 16 éves koron túl lehetett bekapcsolódni a szakképzésbe.

 

A 8. évfolyamot befejező szakiskolát választó, tanulók jogosan kifogásolták, hogy nem tudták megkezdeni azonnal a „szakmatanulást”, hanem még két évfolyamon (9-10.) folytatniuk kellett a közismereti tantárgyak tanulását. A szakmai képzés csak a 11. évfolyamtól kezdődhet meg. Ez a struktúra a fiatalok nagy részénél további kudarcélményeket okozott, ami magas lemorzsolódást eredményezett.

A perspektíva hiánya miatt tanulók és a szülők egy része közömbössé vált az általános iskola oktatási céljaival szemben. A szülők elkerülték az iskolát, a tanulók között a növekvő tanulási különbségek megosztották az osztályközösségeket, amely hatással van a tanulók magatartására.

 

A közoktatási törvény 2009. évi módosítása után ismét lehetőség van arra, hogy az általános iskola sikeres befejezését követően a tanulók közvetlenül lépjenek be a szakképzésbe, mivel az elfogadott törvény szerint, kizárólag szakképzési évfolyamokon is megszervezhető a szakiskolai nevelés és oktatás, úgynevezett „előrehozott” szakiskolai képzés formájában.  Az újfajta megoldás lehetőséget biztosít azok részére, akik nem kívánják igénybe venni a szakiskola 9-10. évfolyamán folyó oktatást, hogy az általános iskola sikeres befejezését követően azonnal bekapcsolódhassanak a szakképzésbe.

 Milyen iskolatípusokban folyik szakképzés? 

 A Magyar Köztársaságban minden gyermek tanköteles. A tankötelezettség jelenleg annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló a 18. életévét betölti.

 

Az általános iskola után a tanköteles tanulóknak középfokú iskolában lehet továbbtanulni. Középfokú iskola a gimnázium, a szakközépiskola, a szakiskola és a speciális szakiskola.

 

A középfokú iskolák közül a szakközépiskolában, a szakiskolában (régi néven szakmunkásképző) és a speciális szakiskolában folyik szakképzés. A szakközépiskolát és a szakiskolát közös néven szakképző iskoláknak nevezzük.

 

Iskolai rendszerű szakképzésben szakképesítést csak a szakképző iskolák szakképzési évfolyamain lehet szerezni. A szakképző iskolákba jelentkező nyolcadikosoknak és szüleiknek számítaniuk kell arra, hogy a szakiskolában az első két, szakközépiskolában az első négy (két tanítási nyelven folyó oktatás esetén esetleg öt) évfolyamon elsősorban az általános iskolában megismert közismereti tantárgyakat tanítják továbbra is. Az adott iskolától függ, hogy közben tart-e szakmai alapozó oktatást, és van-e lehetőség szakmai gyakorlati képzésre.

 

Szakképzés a szakiskolák és a szakközépiskolák szakképzési évfolyamain folyhat. A szakképzési évfolyamokra való beiratkozás feltétele a 16. életév betöltése és a megfelelő iskolai előképzettség megléte.

 

Figyelem!

A szülőknek tudniuk kell, hogy gyermekeik általában csak a 10. évfolyam elvégzése, illetve a középiskola befejezése után kezdhetik el tanulmányaikat az iskolák szakképzési évfolyamain, és csak azután juthatnak speciális szakmai ismeretekhez és szakképesítéshez az iskolai rendszerű szakképzésben!

 

Mit kell tenniük az általános iskola nyolcadik évfolyamát végző tanköteles tanulóknak, ha szakképesítést akarnak szerezni?

                                     

Választaniuk kell egy szakmacsoportot, amelybe az tanulni kívánt szakképesítés tartozik, és ki kell választaniuk azt az iskolát, ahol ilyen szakmacsoportos alapozó oktatás folyik. Részt kell venniük az általános felvételi eljárásban, és jelentkezniük kell az általuk választott szakképző iskolákban arra a tagozatra, ahol ilyen szakmacsoportban folyik a képzés. Ha felvételt nyertek, be kell iratkozniuk a szakképző iskola kilencedik évfolyamára. Csak a kilencedik-tizedik évfolyam elvégzése vagy 16. életévük betöltése után tanulhatnak tovább valamelyik szakiskola szakképzési évfolyamán, illetve a középiskola tizenkettedik évfolyam elvégzése (osztályozó vizsga) érettségi vizsga után tanulhatnak tovább valamely szakközépiskola szakképzési évfolyamán a választott szintű szakképesítés megszerzése érdekében.

 

Figyelem!

Ha valakinek már nyolcadikban van elképzelése arról, hogy milyen szakképesítést akar szerezni, olyan szakmacsoportos alapozó oktatásra kell jelentkeznie, amelyik szakmacsoportba a választott szakképesítés tartozik. Érdemes információkat szereznie arról is, hogy várhatóan melyik iskolában készítenek fel ilyen (vagy hasonló) szakképesítés megszerzésére a szakképzési évfolyamokon. Erről az adott iskola, illetőleg az iskolafenntartó (pl. az önkormányzati fenntartó), valamint a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadó intézmény ad tájékoztatást, vagy a különféle országos és megyei pályaválasztási kiadványokban, valamint néhány internetes honlapon (pl. www.nszi.hu, www.taninfo.hu) találhat kiinduló adatokat.

 

 
Iskolai, Óvodai Szülői Szervezet

Iskolaszék

Tanulói szakszervezet

Tanulói munka

Tankötelezettség

Tanulói biztosítások

SZÜLŐPOLITIKA

Ingyenesség a közoktatásban

CSALÁDI PÓTLÉK

Szülők büntetése

Igazolatlan óra

ISKOLABEZÁRÁS 2011.

Osztályzás, értékelés

Gyermekvédelmi ellátások

Beiratkozás az első évfolyamra

Beiskolázás 2013-2014. tanévre

KÜLÖNÓRÁK

Igazgatóválasztás

TESTNEVELÉS

Felsőoktatási törvény módosítása

TANKÖNYV 2012

Óvoda 2013 és 2014,


Ez a honlap a 32/2007 MPA KA OKM sz. Miniszteri Döntés alapján, figyelembe véve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 86/2007.11.28. számú állásfoglalását (támogató javaslatát) az FKA-KT-52/2007 számú NSZFI támogatás felhasználásával készült.
 
 
 
 
  Vissza a főoldalra  |  Elérhetőség  |   Súgó  |  Tartalomjegyzék  |  Impresszum