Pedagógushivatás szülői nézőpontból

Az iskola-otthon kapcsolat szakmai kérdései

Mi a hivatás?

Az irodalom szerint a hivatás szaktudást, képzettséget, mások iránti szolgálatot (különösen ügyfelek iránt) jelent az etikai viselkedés kódexe és felelősségérzet a hivatás fő kritériumai.

Ha a tanulók iskolai teljesítményére erőteljes hatással van a szülői támogatás, akkor a szaktudás hozzásegíti valószínűleg a tanárokat ahhoz, hogy megtalálják ezt a támogatást.

Megállapították, hogy a pedagógusok szaktudása (különösen az általános iskolában) körülbelül félhivatásos, de ez a nézet csak a szaktudást hangsúlyozza; ha az altruista szolgálat kritérium, akkor a tanárok hivatásos státusát a szolgálat legalább annyira meghatározza, mint a szaktudás. Az ő szolgálatuk a családok felé irányulhat. Vitatható, hogy a szülők teljes mértékben az iskola ügyfelei-e (hiszen a szülők alkotmányos kötelessége gyermekeik taníttatása), vagy csak részben, de a professzionális szolgálatnak minden esetben a családokkal való rendszeres kommunikációra kell irányulnia.

A hivatás fogalmának újabb és újabb meghatározásai arra engednek következtetni, hogy néhány foglalkozás inkább lehet hivatás, mint mások, valamint egy azonos szakmán belül némelyik dolgozó hivatásos elkötelezettsége nagyobb, mint a többieké, azaz nincs éles választó vonal a hivatások és a nem hivatások között

Ha ezt elfogadjuk, akkor nem az a kérdés, hogy a tanári pálya hivatás- e vagy sem, hanem az, hogy az egyes tanár mennyire felel meg a hivatásbeliség követelményeinek (alkalmasság).

Az otthon-iskola kapcsolattartás professzionális értékű lehet, mert segíti megismerni a tanár munka természetét és törődik a szülőkkel, mint ügyfelekkel, valamint a diákokkal, mint fogyasztókkal.

Iskola- otthon kapcsolat a tanár szakmai kötelessége

A hivatások jutalmai és privilégiumai hagyományos autonómiát, társadalmi presztízst, fizetést és versenykorlátozást foglaltak magukba. Ezek nem a hivatás szükségszerű kritériumai, de hagyományos velejárói, amik országonként különbözőek. A hivatás fogalmának alapvető eleme az önzetlen szolgálat, míg a csereelmélet az emberi cselekvésben az egyéni hasznot látja, ideértve a társadalmi elismerést is. Az ilyen üzleties szemlélet felteszi a kérdést az iskola-otthon kapcsolat esetében is: „Milyen személyes haszna származik a pedagógusnak abból, ha intenzívebben működik együtt a családokkal?” Mivel a juttatások leginkább a gyermekeknek és a családoknak szólnak (ahogyan azt a tanári munka nagy része is), a tanárok kedvezményei maximum a közösségben kapott kiemelt státussal véget érnek.

A szorosabb együttműködés a családokkal (főként a szülőkkel) felveti a kérdést, hogy a tanítás hivatás-e vagy munka. Milyen méretekben teljesítenek és teljesítik a pedagógusok a kötelességet hivatásbeli (szakmai és altruista) szolgálatként vagy csereüzletként (egyéni haszon)?  Ez a probléma folyamatosan felmerül a tanári szervezeteknél és az egyes tanároknál is.

Az egyik módja e fogalmi dilemma megoldásának az, hogy azt mondjuk, a hivatásbeli dolgozók a társadalommal megalkudtak (csereelmélet), hogy szakértelmükért és az egyén iránt altruista hozzáállásukért cserébe fizetést és más jutalmakat kapnak. Más szavakkal, az egyéni hivatásszerű teljesítés az országos csereüzlet kereteiben alakul. E nézet szerint a napi munka (amelynek része az otthon-iskola kapcsolattartás) a hivatásbeli kötelesség része, akkor is, ha a jutalmat országosan is kell kiharcolni.

Írásunk rendeltetése miatt feltételezzük, hogy a tanítás hivatás és a pedagógusok hivatásként is fogják fel, ahogy a fentiekben meghatároztuk. Az iskola-otthon közötti kontaktust a tanár szakmai kötelességének részeként foghatjuk fel, négy fő okból.

1. A szülők felelősek jogilag gyermekeik oktatásáért egészben vagy részben, és ezért az iskola ügyfelei.
2. A gyermek nevelésének nagyobb része az iskolán kívül zajlik. A tanárok professzionális érdeke, hogy az iskolai oktatás összhangban legyen az iskolán kívülivel.
3. Egyértelmű, hogy a tanuló iskolai teljesítménye mennyire függ az otthoni körülményektől, különösen a szülői hozzáállástól. Ezért az oktatás hatékonyságát növelheti az iskola és a család együttműködése.
4. A családok érdekeltek az iskolában és ezért képviseltetni akarják magukat az iskolai menedzsmentben, ahogy a tanárok is.

A négy elem kölcsönhatásban van egymással, de egymagukban is döntő és önálló okot nyújtanak a kapcsolattartás indoklására. Ha az egyiket feleslegesnek tartjuk, ott van még a többi ok. Ha a munka során tekintettel vannak az egyik összetevőre (például, hogy az iskolaszékben jelen vannak a szülők képviselői), az nem jelenti azt, hogy a többieknél figyelmen kívül hagyhatják a tanári kötelezettségeket. Gyakorlati kérdések okoznak gondot az oktatási hatóságoknak és az iskoláknak.

Így különösen az alábbiak:

Sok tanár szakmai munkamenetéből hiányzik a családdal, a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás. Hogyan lehetne őket rávenni valami más hozzáállásra, gyakorlatra, különösen akkor, ha ez plusz erőfeszítést igényel részükről és gyakran a szabadidejüket is csökkenti.

Számos szülő rosszul tájékoztatott és nincsenek tisztában saját kötelességeikkel, sőt azt hiszik, hogy az oktatást rá kell hagyni az iskolára. Ha a tanárok korábban elvették a szülők kedvét a kontaktustól, akkor a szülők felkészületlensége nagyobb és gyakori szülői apátia. Ráadásul mindenki a másikra hárítja a felelősséget, a szülők a tanárt vádolják közömbösséggel, és fordítva). Ha így van, mit tehetünk ilyenkor?

A szülők felkészületlenségének mértéke a szociális háttértől függően változhat. Közismert, hogy a középosztálybeli szülők gyorsabban reagálnak, ha az iskolai kapcsolatok kezdeményezéséről van szó. Mi az igazság, a szülők az iskola által tett kezdeményezések természetének köszönhetők-e a kapcsolatok?

Az iskola mérete befolyásolja-e a körülményeket. Nagyobb iskolákban nehezebb bizalmas együttműködést kialakítani, hogyan segíthetnénk őket?

Ha az új kezdeményezések az iskolából erednek, alkalmazza-e az iskola az otthon-iskola kapcsolat specialitásait, vagy minden tanár kezdeményezzen?

Bármit is választunk, az a kérdés, hogyan tanítsuk a kapcsolattartást?

Hogyan jelentkezik mindez a tanárok kötelességeiben és fizetésében?

Mit ér a nyilvánosság, a szülői szervezetek és a média munkája?

Mindezek nagyhorderejű szakmai kérdések. Talán egyszerűbb és olcsóbb lenne az oktatási hatóságoknak, ha nem foglalkoznának problémával, vagy csak szimbolikus cselekedeteket hajtanának végre. (pl. szülői szervezet, vagy alkalmi találkozók), mintha megváltoztatnák a szakmai szokásokat. Pedagógiai érvekkel nem lehetne alátámasztani a központi szakmai kérdések elhanyagolását.

Ezt és ehhez kapcsolódó témákat az további lapokon fejtjük ki, és igyekszünk néhány konstruktív javaslatot tenni.