Az új szakképzési törvény szinte lehetetlenné teszi a szabad szakmaválasztást az általános iskola 8. évfolyamát sikeresen befejező kiskorú tanulók és szüleik számára.

A törvény számos olyan kérdést rendez, amely évtizedes problémákat old meg a szakképzés rendszerében. Az egyik fontos intézkedés, hogy a szakképzési törvény személyi hatálya ezután kiterjed a szülőkre és a tanulókra. Erősödött a gyakorlati képzés ellenőrzése, amelyben a Gazdasági Kamarák hatósági jogkört kaptak, tehát bírságot szabhatna ki a szabálytalankodó képzést szervező gazdálkodó szervezetekkel szemben.

Ugyanakkor a pozitív célok mellet az új törvény több intézkedése sérti a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot, amikor közvetlenül vagy közvetve akadályozza tanulókat a szabad szakmaválasztásban.

Álláspontunk szerint az új szakképzési törvény Alaptörvény-ellenes, mert szülői nézőpontból vizsgált – lentebb kifogásolt előírásai – sértik a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot.

Magyarország Alaptörvénye XII. cikk (1) bekezdés szerint: „Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához,”

Értelmezésünk szerint a munka és a foglalkoztatás szabad megválasztása csak akkor valósítható meg, ha a tanulónak joga van szabadon választani, melyik államilag elismert szakképesítést kívánja tanulni az iskolai rendszerű szakképzésben.

A törvény általunk is elfogadott céljainak végrehajtása nem lehet ellentétes a tanulók, a leendő munkavállalók érdekeivel. Kifogásolható, hogy a szakképzés irányítói közvetlen és közvetett nyomást gyakorolhatnak az szakképző iskolák fenntartóira, a tanulókra és a kiskorú tanulók szüleire a szakmaválasztás tekintetében az alábbiak szerint:

A szabad szakmaválasztást akadályozó adminisztratív nyomásgyakorlás

Úgy érezzük, hogy az új felsőoktatási törvény alkotói magas szakmai szinten és meglepően világosan határozták meg azokat a pontokat, amelyek a jelenlegi (régi) felsőoktatási törvényben kiigazításra szorultak, de a szimbolikus intézkedések mellet nem találunk benne olyan elgondolást, amelyből következtetni lehetne a felsőoktatás valamilyen minőségi megújulásra.

Hiányoljuk, hogy az állami irányítás és az egyetemi autonómia összehangolására irányuló törekvések mellet nem kerül sor olyan korrekciókra, amelyek a hallgatókat kényszer nélkül motiválja a jobb teljesítményre, és nem került sor olyan rendelkezések módosítására (törlésére), amelyek eddig is akadályozták a hallgatókat képességeik kibontakozásában.

A felsőoktatási szolgáltatást igénybe vevő hallgatók egyéni felelőssége és felelősségre vonása kiemelt terület a törvényben, ugyanakkor nem található semmilyen előírás arra vonatkozóan, hogy milyen szankció alkalmazható abban az esetben, ha rossz hatékonysággal folyik a főiskolai egyetemi oktatás.

Az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja

Véleményünk szerint a törvény nem veszi figyelembe, hogy a felsőoktatási intézményekben jelentkező érettségizett tanulókat és a felvett hallgatókat a szüleik tartják el, nem rendelkeznek önálló jövedelemmel, mégis – különböző címeken - pénzt kérnek tőlük, ezért sokszor megalázó illegális munkára, vagy uzsorakölcsön felvételre kényszerülnek tanulmányi idejük alatt.

A felsőoktatási törvény által előírt díjak és más fizetési kötelezettségek veszélyeztetik a jövedelem nélküli hallgatók megélhetését, ezáltal a szociális biztonsághoz való jogot.

Az országos szülői egyesületek kezdeményezik a NEFMI illetékes vezetőinél és az Alapvető jogok Biztosánál annak vizsgálatát, hogy sértik-e hallgatók emberi méltóságát a törvény azon előírásai, amelyek szerint a felsőoktatási intézmény fizetési kényszert alkalmazhat a szüleik által eltartott jövedelemnélküli hallgatókkal szemben.

A felsőoktatás finanszírozása szülői nézőpontból

Az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács (OSZÉT) szülői oldalát delegáló egyesületek kezdeményezik, hogy Magyar Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága a családok védelméről szóló T/5128. számú törvényjavaslat vitája során vegye figyelembe szülői nézőpontból készült észrevételeit és javaslatait.

A szülők számára is nagyon fontos lenne, egy olyan családvédelmi törvény megalkotása, amely pontosan meghatározza a különböző családtípusok értéksorrendjét, motiválja a fiatalokat a rendezett családi viszonyok között történő gyermekvállalásra, és megfelelő garanciákat biztosít a családok védelmére.

A családok védelméről szóló törvényjavaslat célja az egységes jogértelmezés feltételeinek megteremtése ezen a területen. Ezzel szemben ez a sarkalatos törvény kikerülve az értelmezési kérdéseket huszonegy helyen utal más, un. külön törvényekre, ráadásul felülírja a jogalkotás szabályait.

Megfelelés a jogalkotásról szóló 2011. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jtv.) előírásainak

Jtv. 2. § (1) A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.

Véleményünk szerint a törvényjavaslat jelenlegi szövegtervezete sérti a jogbiztonságot, mert a címzettek - a családok tagjai, vagyis a szülők és a gyermekeik - bajban vannak, amikor sokszor egymásnak ellentmondó, kontextusából kiragadott, értelmezhetetlen előírásokat kell megfejteniük.

Jtv 3. § Az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű.

Véleményünk szerint a törvényjavaslat megismétli a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló a 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyermekvédelmi törvény) és a házasságról, a családról, a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Családjogi törvény), továbbá a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban Cstv.) rendelkezéseit.  Például semmi értelme, hogy a Családok védelméről szóló törvényjavaslat más jogszabályokból összeollózva párhuzamosan, de hiányosan szabályozza a szülői kötelességeket és a gyermekjogokat.

Jvt. 4. § Ha egy tárgykört törvény szabályoz, törvényben kell rendezni az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat.

Nem találtunk rendelkezést családvédő jogintézményekre. Nem találtuk a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat. Nincs biztosíték arra, hogy a családokhoz eljutnak a családtámogatások, arra sincs garancia, hogy a családvédelem nem vált át gyermekvédelembe és ennek nyomán a hatóságok indokolatlanul beleszólnak a családok életébe.

Véleményünk szerint a törvénytervezet nem felel meg a kerettörvényre vonatkozó tartalmi és szerkezeti előírásoknak. A sarkaltos törvény nem szinonimája a kerettörvénynek. Ismereteink szerint a „kerettörvény” nem azt jelenti, hogy más törvényekre és különböző szintű rendeletekre való  utalások biztosítják a jogalkotói szándék megértését.

A családok védelméről szóló törvényjavaslat megalkotásának célja az egységes jogértelmezés feltételeinek megteremtése ezen a területen minden szereplő számára.

Javaslatok jogkövető magatartást segítő értelmező rendelkezésekre

Véleményünk szerin az oktatásirányítók sem tudják, hogy évek óta biztosított a mindennapos testnevelés és az úszásoktatás a közoktatásban, csak az iskolafenntartó önkormányzatok másra használják az állami támogatást, és áthárítják a költségeket a szülőkre.

A közoktatási törvény (Kt.), a Nemzeti alaptanterv és a kerettanterv összehangolt rendelkezései alapján nincs sem jogi, sem finanszírozási akadálya annak, hogy akár napi kettő (heti 10) testnevelési óra legyen minden iskolában.

Szó szerint:

„Kt. 48. § (2) bekezdés: Az iskola első-negyedik évfolyamán a helyi tantervbe évfolyamonként legalább heti három, a többi évfolyamán heti átlagban két és fél testnevelési órát be kell építeni. A helyi tantervbe – a nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretének terhére – további egy vagy több testnevelési óra is beépíthető. A többlet testnevelési órákkal az e törvény 52. §-ának (3) bekezdésében meghatározott tanulói kötelező tanórai foglalkozások száma megnövelhető.”

„Kt. 52. § (9)³⁶³ bekezdés: Az iskola köteles megteremteni a tanulók mindennapi testedzéséhez szükséges feltételeket, valamint köteles biztosítani – ha az iskolában legalább négy évfolyam és annak keretén belül évfolyamonként legalább egy-egy osztály működik – az iskolai sportkör működését. A mindennapi testedzéshez szükséges időkeretet a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások megtartásához rendelkezésre álló időkeret terhére kell megteremteni.”

Sok iskola él is a törvény adta lehetőséggel és már évek óta bevezette a mindennapos testnevelést és a 243/2003. évi kormányrendeletben fejlesztési feladatként meghatározott úszásoktatást.

Kérdések szülői nézőpontból

A szakiskola nem ad iskolai végzettséget, ezért szakiskolai tanulóknak 4-5 év tanulás után is csak általános iskolai végzettségük van. Ez zsákutca a tanulási úton!

Az államilag elismert szakképesítések jelentős része nem tanulható a szakiskolákban. Ez diszkrimináció!

A gyakorlati képzőhelyeken nem a szakiskola szakképzési programjában meghatározott képzés folyik, hanem megalázó gyermekmunka! (14-18 éves koráig minden tanuló korlátozottan cselekvőképes gyermek, aki állandó felügyeletre és gondozásra szorul.)

A tanulószerződés a kizsákmányolás eszköze, nem biztosítja az egyenlő munkáért egyenlő bért!

A szakiskolai tanulóknak a nyári szünetben is dolgozniuk kell, ameddig a gimnáziumba járó társaik javában vakációznak!

Szakközépiskolai diszkrimináció

Ugyan ez a helyzet a gimnázium vagy a szakközépiskola 12. évfolyamát befejezett tanulókkal, akik nem akarnak, vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni, de a szakképzési évfolyamokon szakképesítést szereznek. Nekik is csak általános iskolai végzettségük van, hiába végeztek el 5-6 évfolyamot valamelyik középiskolában, és ők sem tanulhatnak érettségihez kötött szakképesítést.

Javaslat iskolaszerkezet változtatásra.

Az új szakképzési törvény szinte lehetetlenné teszi a szabad szakmaválasztást az általános iskola 8. évfolyamát sikeresen befejező kiskorú tanulók és szüleik számára.

A törvény számos olyan kérdést rendez, amely évtizedes problémákat old meg a szakképzés rendszerében. Az egyik fontos intézkedés, hogy a szakképzési törvény személyi hatálya ezután kiterjed a szülőkre és a tanulókra. Erősödött a gyakorlati képzés ellenőrzése, amelyben a Gazdasági Kamarák hatósági jogkört kaptak, tehát bírságot szabhatna ki a szabálytalankodó képzést szervező gazdálkodó szervezetekkel szemben.

Ugyanakkor a pozitív célok mellet az új törvény több intézkedése sérti a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot, amikor közvetlenül vagy közvetve akadályozza tanulókat a szabad szakmaválasztásban.

Álláspontunk szerint az új szakképzési törvény Alaptörvény-ellenes, mert szülői nézőpontból vizsgált – lentebb kifogásolt előírásai – sértik a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot.

Magyarország Alaptörvénye XII. cikk (1) bekezdés szerint: „Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához,”

Értelmezésünk szerint a munka és a foglalkoztatás szabad megválasztása csak akkor valósítható meg, ha a tanulónak joga van szabadon választani, melyik államilag elismert szakképesítést kívánja tanulni az iskolai rendszerű szakképzésben.

A törvény általunk is elfogadott céljainak végrehajtása nem lehet ellentétes a tanulók, a leendő munkavállalók érdekeivel. Kifogásolható, hogy a szakképzés irányítói közvetlen és közvetett nyomást gyakorolhatnak az szakképző iskolák fenntartóira, a tanulókra és a kiskorú tanulók szüleire a szakmaválasztás tekintetében az alábbiak szerint:

A szabad szakmaválasztást akadályozó adminisztratív nyomásgyakorlás

A Kormány rendeletben hozza meg az érintett tanévet megelőző év május utolsó munkanapjáig azon szakképesítésekre vonatkozó döntését, amelyekkel kapcsolatban a szakképző iskola fenntartója

a) korlátozás nélkül beiskolázhat,

b) költségvetési hozzájárulásra nem jogosult,

c) költségvetési hozzájárulást korlátozott keretszámok alapján igényelhet.

Nyilvánvaló, hogy a szakképző iskolák fenntartói államilag elismert szakképesítések közül csak olyan szakképesítéseket fognak indítani, amelyekhez megkapják a költségvetési normatívát, ezáltal kimaradnak a kínálatból azok a szakképesítések, amelyeket a tanulók szívesebben tanulnának.

Kormányrendelet írja elő azt is, hogy az adott megyében és a fővárosban iskolai rendszerű szakképzést folytató intézmények fenntartói hány tanulót vehetnek fel az általuk indított szakképesítés tanulására.

Egyértelmű, hogy a középtávra sem tervezhető munkaerő-piaci igények érvényesítése céljából a szakképzés irányaira és a beiskolázási arányokra vonatkozó központi szabályozás nagymértékben korlátozza a szabad szakmaválasztás jogát.

A gazdaság igényeinek és a munkaerő-piaci keresletnek megfelelő szakképesítések

A törvény - fő hivatkozásként - keveri vagy szinonimaként használja a „gazdasági igény” a „gazdaság által keresett”, a „munkaerő-piaci igény” és a „munkaerő-piaci kereslet” fogalmát.

A gazdaság igénye évenként vagy évszakonként felmérhető, de nem prognosztizálható több évre előre, ameddig a szakképző iskolákba beiratkozott tanulók szakmai vizsgát tudnak tenni. Nincs garancia arra, hogy a gazdaság igénye alapján indított szakképesítések esetén az igény akkor is fennáll, ha a tanuló 3, 4, 5, 6 év tanulás után megszerzi a „szakmunkás bizonyítványt”.

Ki lesz a felelős, ha valamelyik ágazat munkaerőigénye időközben objektív okokból megváltozik, és mire az állam kiképezi a megfelelő szakembereket nem lesz szükség annyi, pl. kőművesre, ácsra, lakatosra, ahányan végeznek az adott évben.

A munkaerő-piaci kereslet pillanatnyi állapotot jelen, melynek felmérése nem befolyásolja szakiskolai képzés közép és hosszú távú tervezését. A munkaerő-piaci kereslet egy óra alatt is változhat, ha betöltik az üres álláshelyeket vagy megszűnik néhány cég az adott ágazatban.

A gazdasági igényre és a munkaerő-piaci keresletre való hivatkozás irreleváns az iskolai  rendszerű szakképzésben.  A gazdaság igényei és a szakképzés jelenlegi szerkezete között messze nincs olyan szakadék, mint a szakképzettséget szerzettek elhelyezkedése és a munkaerő piaci igények között.

Ha a szakképző iskolák korlátozzák a szabad szakmaválasztást, és nem a szülői és tanulói igényeknek megfelelő szakképesítéseket oktatják, hanem a megyei Képzési Bizottság javaslata alapján, az iskolafenntartó által engedélyezett szakképesítéseket, akkor várható, hogy igen jelentős lesz azoknak az aránya, akik nem hasznosítják megszerzett szakképesítésüket a munkaerő-piacon (mert „nem szeretik” a tanult szakmájukat).

A hiány-szakképesítések tanulásának anyagi ösztönzése (állami befolyásolás)

A szakiskolai tanulók kormányrendeletben meghatározott módon tanulmányi ösztöndíjba részesülhetnek. A szakiskolai tanulmányi ösztöndíj célja, hogy a szakiskolai képzésben tanuló fiatalok pénzbeli támogatásba részesüljenek, ha az úgymond gazdaság által igényelt szakképesítések oktatásában vesznek részt. Az ösztöndíjra jogosító szakképesítésre, az un. hiány-szakképesítésekre a megyei (fővárosi) Képzési Bizottságok tesznek javaslatot megyénként.

A szabad szakmaválasztás akadályozásának tekinthető a hiány-szakképesítésekre beiskolázók anyagi ösztönzése, aminek egyik súlyos következménye, hogy egyre több fiatal nem az elhelyezkedési esélyei javítására, hanem kiegészítő támogatások megszerzése érdekében választ szakmát, és később nem a tanult szakképesítésének megfelelő munkakörben helyezkedik el.

A Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság szerepe és felelőssége

A megyei fejlesztési és képzési bizottság (a továbbiakban: Képzési Bizottság) a szakképzés fejlesztése és a munkaerő-piaci igények érvényesítése céljából létrehozott konzultációs, véleményező, javaslattevő és tanácsadó fővárosi, megyei testület.

Szűkíti az indítható szakképesítések számát a megyei fejlesztési és képzési bizottság (a volt RFKB) szerepe, amely szerint a munkaerő-piaci igények érvényesítése céljából a bizottság javaslatot tesz az adott megyében székhellyel rendelkező fenntartó tekintetében, fenntartónként az általuk folytatott szakképzésben indított, állami költségvetési hozzájárulásban részesíthető és a nem támogatott szakképesítésekre (a szakképzés irányaira) és a fenntartó által indítható szakképesítések keretszámaira (beiskolázási arányaira).

A szakképző iskolák ellenállás nélkül fogják elfogadni a Képzési Bizottságok javaslatait, hiszen egyértelmű, hogy csak akkor juthatnak hozzá a működésükhöz szükséges normatív támogatáshoz. 

Megoldhatatlan feladatnak tűnik, hogy a megyei (fővárosi) Képzési Bizottságok a szakképzés fejlesztése és a munkaerő-piaci igények összehangolása mellett, figyelembe vegyék a helyi lakos szülők és tanulók szakmaválasztási igényeit.

A Képzési Bizottság felelőssége, ha olyan szakképesítések indítását javasolja, amelyek elsajátítása után a szakmai vizsgát tett tanulók nem tudnak a tanult szakmájukban elhelyezkedni, vagyis sérül a munkához való joguk.

A kormányhivatalok felelőssége, ha rosszul terveznek, és olyan szakmák indítását engedélyezik az állami szakképző iskoláknak, amelyekre nem lesz szükség mire a tanulók szakmai vizsgát tesznek, vagyis akadályozzák munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogukat.

A Kormány felelőssége, ha éppen azok a szakmákból keletkezik munkaerőhiány, amelyek oktatásához nem biztosít a költségvetési támogatás, vagyis nyomást gyakorol a szakmát választó tanulókra, szülőkre és a szakképző iskolákra,

Beiskolázási nehézségek is akadályozzák a szabad szakmaválasztást

A Kormány rendeletben hozza meg az érintett tanévet megelőző év május utolsó munkanapjáig azon szakképesítésekre vonatkozó döntését, amelyekkel kapcsolatban a szakképző iskola fenntartója költségvetési hozzájárulásra jogosult, vagy nem jogosult, és melyek azok a szakképesítések, amelyeknél a fenntartó költségvetési hozzájárulásra nem jogosult.

A kormányrendeletben a „gazdaság igényre” vagy a „munkaerő piaci keresletre” való hivatkozással meghatározott adatok évente változnak, amelyet a szakképző iskolák, személyi és tárgyi feltételek hiányában, nehezen tudnak majd követni.

Nincs törvényi garancia arra, hogy az általános iskola köteles tájékoztatni a nyolcadik évfolyamra járó tanulókat és a szülőket a szakképző iskolák címéről, az oktatott szakképesítésekről, az évente változó hiány-szakképesítésekről, a keretszámokról, tanulói előszerződésről, stb. Az általános iskolák elvárják a szülőktől, hogy ismerjék a középfokú beiskolázás szabályait, ők járjanak utána melyik iskolába vennék fel gyermekeiket és milyen feltételekkel.

A centralizált szakképzési rendszer ismeretének hiánya azt jelenti, hogy a mélytudatlanságban tartott szülők és tanulók a legközelebbi szakképző iskolát választják, vagy olyat, ahol ösztöndíjas képzés folyik. A rossz irányú szakmaválasztás következménye, hogy a tanuló motiváció nélkül bukdácsol végig a szakmai vizsgáig és utána elhagyja a pályát.

Akadályozza a szabad szakmaválasztást az ésszerűtlen Országos Képzési Jegyzék

Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) súlyosan megkülönbözteti az iskolai rendszerű szakképzésbe jelentkező tanulókat egymástól, és indokolatlanul akadályozza a szabad szakmaválasztást.

A kb. 1200 államilag elismert szakképesítés tanulását a jogalkotó úgy akadályozza, hogy önkényesen egymásra épülő csoportokra osztja és különböző iskolai végzetséghez kötött szintekbe sorolja a szakképesítéseket.

A szakképesítések csoportosítása illetve besorolása megakadályozza a szülőket abban, hogy gyermekeiket az általános iskola befejezése után, a képességeiknek legjobban megfelelő és általuk áhított szakképesítés tanulása felé irányítsák. Nincs ésszerű indoka, hogy a jobb, keresettebb szakképesítések nagy részének tanulását csak akkor kezdheti meg a tanuló, ha előbb beiratkozik egy középiskolába és érettségi vizsgát tesz.

Nincs olyan szakképesítés, amelyet négy év alatt ne tudnának kitanulni a fiatalok, minek ahhoz érettségi?

A köznevelési törvény lehetővé teszi az oktatásért felelős miniszter olyan középiskolát is alapíthat, alapítását engedélyezheti, ha az megfelel e törvény, valamint a szakképzésről szóló törvény elírásainak, amelynek nem célja, hogy a tanulót felkészítse az érettségi vizsgára.

A szabad szakmaválasztás érdekében az államnak létre kell hozni az új típusú „Szakképző Középiskolát” ahol nem folyik érettségire való felkészítés, de valamennyi államilag elismert szakképesítést tanulható a nyolcadik évfolyam befejezése után.. A négy évfolyamos Szakképző Középiskolában a tanulók középiskolai végzettséget és középfokú szakmai végzettséget szerezhetnek

A szakmaválasztást nehezítő, szülői és tanulói érdekeket sértő intézkedések

Mobilitás

A szakképesítések oktatásának centralizációja a legnagyobb akadálya a szabad szakmaválasztásnak, mivel a tanulóknak egyre nagyobb távolságra kell utazniuk azért, hogy olyan szakképző iskolát találjanak, amelyben céljaiknak megfelelő szakképesítést oktatnak. Az ingázás sok időt és energiát vesz el a tanulóktól, és anyagi megterhelést jelent a családoknak.

Kevés a szakkollégium, az albérlet drága, ezért alacsonyabb rendű jogszabályban elő kell írni, hogy a szakképző iskolák fenntartói minden jelentkező számára kötelesek externátusi ellátást biztosítani.

A családok területi mobilitását elsősorban a gazdasági helyzetük befolyásolja, nem tudnak lakóhelyet változtatni, követni gyermeküket az ország másik felébe.

Igazolja a szabad szakmaválasztás akadályozására vonatkozó megállapításainkat, ha a mobilitási hiánya miatt tanulók olyan „közeli” szakképző iskola választására kényszerülnek, amely távol áll elképzeléseiktől. 

Szintvizsga

A gazdasági kamara annak mérésére, hogy a tanuló elsajátította-e az irányítás melletti munkavégzéshez szükséges kompetenciákat, szintvizsgát szervez az első szakképzési évfolyam tanévében. A szintvizsga a tanuló számára kötelező.

Véleményünk szerin a szintvizsga intézményének nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, hiszen az első szakképző évfolyamon a tanuló tanműhelyi képzésben vesz rész, ahol nem szerezhet sok tapasztalatot az irányítás melletti munkavégzésről. A szintvizsga eredménye a tanuló év végi szakmai érdemjegyébe nem számít bele. Akkor minek?

Ha a tanuló nem teljesíti a pótló szintvizsgát sem, akkor se lehet évfolyamismétlésre utasítani, mehet a következő évfolyamra, csak nincs gyakorlati képzőhelye, mivel tanulószerződés csak azzal a tanulóval köthető, aki a gazdasági kamara által szervezett szintvizsgát teljesítette.

A szintvizsga intézményének célja megnehezíteni a gyakorlati képzést?

Gyakorlati képzőhelyek száma

Nehezíti a szakmaválasztást a gyakorlati képzőhelyek alacsony száma, különösen azért, mert a kisvállalkozók nem tudják elszámolni a gyakorlati képzés költségeit, ha tanulót szeretnének foglalkoztatni.

Felmérések mutatják, hogy kevés a gyakorlati képzőhelyek száma. A tanulószerződések száma a gyakorlati képzést szervező gazdálkodó szervezetek bevallása szerint 30 ezer körül van, de legalább 50 ezer férőhelyre lenne szükség. A tanulószerződés intézményének jelenlegi formája akadályozza a gyakorlati szakképzés hatékony működését.

Sajtószóvivő: Keszei Sándor (06-30/433-8754)

Úgy érezzük, hogy az új felsőoktatási törvény alkotói magas szakmai szinten és meglepően világosan határozták meg azokat a pontokat, amelyek a jelenlegi (régi) felsőoktatási törvényben kiigazításra szorultak, de a szimbolikus intézkedések mellet nem találunk benne olyan elgondolást, amelyből következtetni lehetne a felsőoktatás valamilyen minőségi megújulásra.

Hiányoljuk, hogy az állami irányítás és az egyetemi autonómia összehangolására irányuló törekvések mellet nem kerül sor olyan korrekciókra, amelyek a hallgatókat kényszer nélkül motiválja a jobb teljesítményre, és nem került sor olyan rendelkezések módosítására (törlésére), amelyek eddig is akadályozták a hallgatókat képességeik kibontakozásában.

A felsőoktatási szolgáltatást igénybe vevő hallgatók egyéni felelőssége és felelősségre vonása kiemelt terület a törvényben, ugyanakkor nem található semmilyen előírás arra vonatkozóan, hogy milyen szankció alkalmazható abban az esetben, ha rossz hatékonysággal folyik a főiskolai egyetemi oktatás.

Az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja

Véleményünk szerint a törvény nem veszi figyelembe, hogy a felsőoktatási intézményekben jelentkező érettségizett tanulókat és a felvett hallgatókat a szüleik tartják el, nem rendelkeznek önálló jövedelemmel, mégis – különböző címeken - pénzt kérnek tőlük, ezért sokszor megalázó illegális munkára, vagy uzsorakölcsön felvételre kényszerülnek tanulmányi idejük alatt.

A felsőoktatási törvény által előírt díjak és más fizetési kötelezettségek veszélyeztetik a jövedelem nélküli hallgatók megélhetését, ezáltal a szociális biztonsághoz való jogot.

Az országos szülői egyesületek kezdeményezik a NEFMI illetékes vezetőinél és az Alapvető jogok Biztosánál annak vizsgálatát, hogy sértik-e hallgatók emberi méltóságát a törvény azon előírásai, amelyek szerint a felsőoktatási intézmény fizetési kényszert alkalmazhat a szüleik által eltartott jövedelemnélküli hallgatókkal szemben.

A felsőoktatás finanszírozása szülői nézőpontból

A felsőoktatási közszolgáltatás megrendelője a lakosság. Az állampolgároknak mindennapi életük szervezéséhez szükségük van középszintű és magasabb végzettségű szakemberekre, villanyszerelőkre, buszvezetőkre, eladókra, orvosokra, pedagógusokra, ügyvédekre, köztisztviselőkre, művészekre, akiknek a képzése az oktatási rendszer feladata. A felsőoktatást az adófizetők - közöttük a legaktívabb adófizető szülők és a tanulmányaikat diákmunka mellett végző hallgatók - finanszírozzák nem az állam. Az állam csak elosztja, felügyeli, és ellenőrzi a pénzfelhasználást és az oktatás színvonalát.

A nagykorú gyermekeiket eltartó szülők gyermekeik társadalmi mobilitása érdekében befektetnek a felsőoktatásba, amikor gondoskodnak gyermekük főiskolai, egyetemi továbbtanulásához szükséges feltételekről (lakhatás, ruházkodás, élelem, tanszerek, jegyzetek költségei, stb.).

A szülőknek kell vállalni a kockázatot, ha a felsőoktatási rendszer gyermekeiket nem készíti fel megfelelő szinten, és az ott megszerzett tudást nem tudják alkalmazni a munkaerőpiacon. A szülői felelősség és a nagymértékű szülői finanszírozás azt az intézkedést indukálja, hogy a felsőoktatási intézmények működésével kapcsolatos döntések előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében részt vegyenek a felsőoktatást finanszírozó szülők képviselői.

Javaslat a szülői kockázat mérséklése érdekében

Indokolatlan pénzkövetelések a jövedelem nélküli hallgatóktól

A szülők által eltartott, hallgató jelöltektől és a jövedelemnélküli hallgatóktól semmilyen címen nem lehet pénzt követelni.  Térítési díjat csak a levelező és esti oktatásban a már dolgozó, illetve jövedelemmel rendelkező jelentkezőktől lehet kérni.

A diákot, hallgatót nem lehet kényszeríteni az emberi méltóságoz való joguk feladására főiskolai, egyetemi tanulmányaik évei alatt, amikor tanulás mellett, sokszor megalázó munkavégzésre vagy „uzsorakölcsön” felvételére kényszerülnek, hogy megélhetésüket biztosítsák,  vagy a szüleikre szorulnak, ellátásuk érdekében.

Ha felsőoktatásnak valamilyen indokolt pénzkövetelése van a hallgatókkal szemben, akkor azt csak akkor követelheti meg, ha a végzett hallgató munkába áll és önálló jövedelme van.

Fizetési kényszer

A törvény 50. § (5) bekezdés szerint: „Nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki a felsőoktatási intézménnyel szemben fennálló fizetési kötelezettségének nem tett eleget.”

Javaslat törvénymódosításra

Kifogásolt pénzkövetelések:

1.  A jelentkezési lap árusítása

Nem lehet úgy indítani a jövedelem nélküli érettségizett tanulók kapcsolatát a felsőoktatással, hogy aránytalanul magas összeget kérnek a jelentkezésekért. Etikátlan a jelentkezési lapokért befolyt összeg felosztása is, amelyből indokolatlanul részesülnek azok felsőoktatási intézmények is, amelyek nem szerveznek semmilyen felvételi vizsgát.

Javaslat alacsonyabb szintű jogszabályi előírásra

2.  Kártérítési felelősség

A jövedelem nélküli, fizetésképtelen hallgatóktól jogos kártérítési igény esetén sem lehet pénzt követelni tanulmányik ideje alatt. Az eltartó szülők nem kötelesek kifizetni gyermekük helyett a kár összegét.

A törvényjavaslatban nem szerepel a felsőoktatási intézmények kártérítési felelőssége.

Javaslat alacsonyabb szintű jogszabályi előírásra

3.   Felvételi tájékoztató árusítása

Kifogásoljuk, hogy a felvételi tájékoztató kiadása profitorientált üzleti vállalkozássá vált, kihasználva a jelentkezők kiszolgáltatottságát. A „felvételi tájékoztatás” az elmúlt évben már két több százoldalas kiadvány megvásárlását jelenti.

Javaslat alacsonyabb szintű jogszabályi előírásra

Az uzsora jellegű diákhitel

A pályakezdő fiatalokra nem lehet alkalmazni a szokásos banki eljárásokat. Nem lehet kamatos kamattal számolni, nem lehet a pályakezdőktől a néhány száz ezres hitel után rövid idő után milliós összegeket követelni (behajtani).  Az önhibájukon kívül bedőlt hitelesek (munkanélküliek) fél életükön keresztül törleszthetik a felhalmozódó adóságot.

Ha valaki nem tudja időben visszafizetni a diákhitelt, feketelistára kerül, nem tud más hitelt felvenni, és nem tud bankszámlát nyitni, ami a munkavállaláshoz vagy vállalkozáshoz elengedhetetlen feltétel. Ez csapda!

Jelenleg 20 milliárd forint a diákhitelt felvevők adósága.

Javaslat a Diákhitel Központtal kapcsolatos jogszabályok módosítására

A diploma visszatartása (diszkrimináció)

A végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadását nem lehet megtagadni végzett hallgatóktól, ha valamilyen tartozásuk van, sem akkor, ha nem tudnak bemutatni valamilyen nyelvvizsgapapírt.  A tanévenként a végzett hallgatók 30 százalék nem kapja meg oklevelét nyelvvizsga bizonyítvány hiánya miatt. Több tízezer munkavállaló nem tud elhelyezkedni felsőfokú végzettségének megfelelő munkakörben, ráadásul nem kapják meg a felsőfokú végzettségűeknek járó munkanélküli segélyt sem. Ez az adminisztrációs intézkedés jóval többe kerül az államnak, illetve adófizetőknek, mint azoknak a diplomásoknak a képzése, akik külföldön akarnak munkát vállalni.

Javaslat törvénymódosításra

 Sajtószóvivő: Keszei Sándor (06-30/433-8754)

Sajtóközlemény itt!

Levél NEFMI

Levél Alapvető jogok Biztosa

Az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács (OSZÉT) szülői oldalát delegáló egyesületek kezdeményezik, hogy Magyar Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága a családok védelméről szóló T/5128. számú törvényjavaslat vitája során vegye figyelembe szülői nézőpontból készült észrevételeit és javaslatait.

A szülők számára is nagyon fontos lenne, egy olyan családvédelmi törvény megalkotása, amely pontosan meghatározza a különböző családtípusok értéksorrendjét, motiválja a fiatalokat a rendezett családi viszonyok között történő gyermekvállalásra, és megfelelő garanciákat biztosít a családok védelmére.

A családok védelméről szóló törvényjavaslat célja az egységes jogértelmezés feltételeinek megteremtése ezen a területen. Ezzel szemben ez a sarkalatos törvény kikerülve az értelmezési kérdéseket huszonegy helyen utal más, un. külön törvényekre, ráadásul felülírja a jogalkotás szabályait.

Megfelelés a jogalkotásról szóló 2011. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jtv.) előírásainak

Jtv. 2. § (1) A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.

Véleményünk szerint a törvényjavaslat jelenlegi szövegtervezete sérti a jogbiztonságot, mert a címzettek - a családok tagjai, vagyis a szülők és a gyermekeik - bajban vannak, amikor sokszor egymásnak ellentmondó, kontextusából kiragadott, értelmezhetetlen előírásokat kell megfejteniük.

Jtv 3. § Az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon, szabályozási szintenként lehetőleg ugyanabban a jogszabályban kell szabályozni. A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű.

Véleményünk szerint a törvényjavaslat megismétli a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló a 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyermekvédelmi törvény) és a házasságról, a családról, a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Családjogi törvény), továbbá a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban Cstv.) rendelkezéseit.  Például semmi értelme, hogy a Családok védelméről szóló törvényjavaslat más jogszabályokból összeollózva párhuzamosan, de hiányosan szabályozza a szülői kötelességeket és a gyermekjogokat.

Jvt. 4. § Ha egy tárgykört törvény szabályoz, törvényben kell rendezni az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat.

Nem találtunk rendelkezést családvédő jogintézményekre. Nem találtuk a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat. Nincs biztosíték arra, hogy a családokhoz eljutnak a családtámogatások, arra sincs garancia, hogy a családvédelem nem vált át gyermekvédelembe és ennek nyomán a hatóságok indokolatlanul beleszólnak a családok életébe.

Véleményünk szerint a törvénytervezet nem felel meg a kerettörvényre vonatkozó tartalmi és szerkezeti előírásoknak. A sarkaltos törvény nem szinonimája a kerettörvénynek. Ismereteink szerint a „kerettörvény” nem azt jelenti, hogy más törvényekre és különböző szintű rendeletekre való  utalások biztosítják a jogalkotói szándék megértését.

A családok védelméről szóló törvényjavaslat megalkotásának célja az egységes jogértelmezés feltételeinek megteremtése ezen a területen minden szereplő számára.

Javaslatok jogkövető magatartást segítő értelmező rendelkezésekre

Kifogásolható, hogy a törvényjavaslat nem értelmezi a szövegben használt kifejezéseket: Mit jelent az, hogy „családbarát”, „rendezett családi viszony”, „családbarát szemlélet”, „családi élet”, „családias körülmények”? Nagy értéket jelentene, ha a törvényjavaslat meghatározná ezeket a kifejezéseket, hiszen ez lenne a fő célja.

Ahhoz, hogy a laikus címzettek megértsék is követni tudják a jogalkotói szándékot, a törvényjavaslatnak egyértelmű értelmező rendelkezéseket kell tartalmaznia, például mit ért a törvényjavaslat a család, a szülő, a kiskorú és nagykorú „gyermek”, fogalma alatt.

1.      A szülő fogalom értelmezése

A törvényjavaslat a szülő/szülők jogi helyzetét a törvényjavaslat több értelemben használja, ezért javasoljuk az alábbi értelmező rendelkezéseket:

Szülő: vérszerinti szülő vagy a gyermek felügyeletét, gondozását ellátó más törvényes képviselő, pl. nevelőszülő, gyám, gondviselő, hivatásos nevelőszülő, helyettes szülő;

Fel­ne­ve­lés: a szülő/szü­lők kö­te­le­s/ek gyer­me­kü­ket vé­del­mez­ni és fej­lő­dé­sét elő­se­gí­te­ni; kö­te­le­sek őket etet­ni, ru­ház­ni, or­vos­hoz vin­ni, gon­doz­ni és az ok­ta­tá­su­kat meg­szer­vez­ni;

2.      A gyermek fogalom értelmezése

Gyermekjogi egyezmény szerint: „figyelembe véve, hogy - amint azt a Gyermek Jogairól Szóló Nyilatkozat is említi - „a gyermeknek, figyelemmel fizikai és szellemi érettségének hiányára, különös védelemre és gondozásra van szüksége, nevezetesen megfelelő jogi védelemre, születése előtt és születése után” egyaránt,

1. cikk Az Egyezmény vonatkozásában gyermek az a személy, aki tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri.”

Tízből kilenc ember nem ismeri a „gyermek” fogalmát, ezért javasoljuk alábbi értelmező rendelkezést:

Gyermek: gyermek az a személy, aki a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri (pl. ha házasságot kötött, szakképesítést szerzett). Korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét már betöltötte és nem  cselekvőképtelen.

Indoklás

A törvényjavaslatban keverednek a kiskorú gyermekekre és un. nagykorú fiatal felnőttekre vonatkozó előírások, ezért javasoljuk, hogy pontosan kell határozni, mikor beszél a törvényjavaslat kiskorúról és mikor nagykorú „eltartott” fiatal felnőttről, (pl. közoktatási- vagy felsőoktatási intézmény nagykorú tanulója, hallgatója). A családi pótlék és a tankönyvellátás intézménye kiterjed a nagykorú (felnőtt) tanulókra is 20, illetve 22 (23) éves korukig. (A fiatalkorú kifejezés büntetőjogi kategória.)

3.      A család fogalom értelmezése

Ha jogalkotási törvény rendelkezéseit figyelembe véve vizsgáljuk a törvényjavaslatot, akkor elég nehéz megállapítani, hogy az előírások személyi hatálya milyen „családmodellben” élő családokra terjednek ki, illetve milyen „típusú” családok a jogalkotási törvény szerint a jogszabály „címzettjei”.

A törvényjavaslat szerint: „A szülő köteles és jogosult arra, hogy kiskorú gyermekét családban gondozza.” De milyen típusú családban?

A család gyűjtőfogalom. Többféle osztályozás létezik, többféle szempontrendszer érvényes lehet, éppen ezért a funkciók nehezen összemérhetők, bár bizonyos értelemben természetesen egy részük állandósulhat, más részük megerősödhet, vagy gyengülhet, esetleg teljesen elértéktelenedhet.

A jogalkotóknak és a jogalkalmazó hivatalos szerveknek is vannak gondjaik a család fogalmának értelmezésében. A gyermekét házasságon kívül egyedül nevelő szülők vagy külön élő házastársak nem mindig értik, hogy vonatkoznak-e rájuk a családok számára biztosított jogosítványok, támogatások.

A törvényjavaslat címzettjei - a szülők - szeretnénk megtudni, hogy a különböző jogszabályi meghatározások mit értenek a család fogalma alatt, hiszen sokféle család létezhet, többek között:

-          együttélések házasság nélkül gyerekekkel (élettárs, összeköltöző párok),

-          mozaik család (édes- és mostoha gyermekek, „a papám felesége”),

-          töredék- vagy egyszülős családok (özvegyek, „leányanyák”, elváltak),

-          gyermektelen párok (házasságban élő vagy összeköltöző szülő jelöltek),

-          gyermektelen vagy

-          gyermeket nevelő homoszexuális párok,

-          nevelő- és örökbefogadó családok (mostohacsalád)

Közös bennük, hogy noha csak részben választják egymást, mégis – többféleképpen is – összetartoznak.

Kimaradt a felsorolásból az ideális családmodell, melyre nem találunk törvényi definíciót, ezért javasoljuk az alábbi meghatározást:

Ideális család modell (teljes család): házasságban együtt élő egy férfi, egy nő és egy vagy több vérszerinti gyermek;

A Családjogi törvény  (Cstv.) szerint a család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége;

A törvényjavaslat 7. § (1) szerinti: „E törvény alkalmazásában a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága, vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság;”

Ahhoz, hogy ezt a – szinte minden családmodellt lefedő  - definíciót a címzettek követni tudják, további értelmező rendelkezésekre  van szükség:

Egyenesági rokoni kapcsolat: egyenesági a rokonság azok között, akik közül az egyik a másiktól származik.

Családbafogadó gyámság: a gyámhivatal a szülői felügyeletet gyakorló szülő kérelmére hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi állapota, indokolt távolléte vagy más családi ok miatt a gyermeket a szükséges ideig más, általa megnevezett család átmenetileg befogadja, gondozza és nevelje, feltéve, hogy a családbafogadás a gyermek érdekében áll. A családbafogadás ideje alatt a szülő felügyeleti joga szünetel. A családbafogadás a szülő tartási kötelezettségét nem érinti.

Közeli hozzátartozó: a házastárs, az élettárs, a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint iskolai tanulmányokat folytató gyermek; a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek; korhatárra való tekintet nélkül a fogyatékos gyermek; a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa.

Véleményünk szerint a magyar törvények nem veszik figyelembe a különböző család modellek szükségességét, pozitív és negatív diszkrimináló erkölcsi értéksorrendet állítanak fel a családok között. A családok támogatásáról szóló törvényjavaslat is felállít egy homályos értékrendet, ezért jelenlegi formájában nem vonatkozik minden szülőre és gyermekre.

Családanya

Középkori erkölcsi ítélet, hogy gyermekét egyedül nevelő családanyákat „lányanyaként” tartják nyilván az orvosi kartonokon és más hivatalos dokumentumokban, akkor is, ha az apa elismeri az apaságot. A gyermek egész életében hordja a bélyeget, hogy vezeték neve megegyezik az anyja nevével.

Javaslat

A javasoljuk a lányanya kifejezés törlését az adminisztrációs gyakorlatból, és helyette a családanya kifejezés használatát, hiszen az egy szülő egy gyermek viszony is családi állapotnak tekinthető.

Családapa

A gondoskodó anyaszerep mellett a szigorúbb apa szerepe nem kap kellő hangsúlyt a törvényjavaslatban. Az apai szigor a szeretett egy formája. A szülőknek példát kell mutatni a felelős magatartásra, ha a gyermek nem hajlandó együttműködni, nem tejesítik a közösen kialakított elvárásokat, akkor megvonják tőlük a privilégiumokat.

Javaslat

A konzervatív családpolitika alapja a teljes család, amelyben a fegyelmező apa minta ugyan olyan fontos mint az engedékeny anya, ezért javasoljuk, hogy kerüljön be a törvénybe néhány fontos apai kötelesség és a kötelességek teljesítéséhez szükséges jogosítványok.

Megkülönböztetés a hatósági eljárások tekintetében

A törvényjavaslat 6. § (2) bekezdés szerint: „Az állam gondoskodik a családi élettel összefüggő  hatósági eljárások egyszerűsítéséről, valamint törekszik arra, hogy a családok az őket megillető támogatásokat , szolgáltatásokat a lehető legkisebb ügyintézési teher mellett vehessék igénybe.”

A természetbeni és a pénzbeli támogatások célja a gyermek életnívójának emelése a családon belül. A hivatalos szervek ügyintézőinek sokszor emberi méltóságot sértő magtartása, sok szülőt elriaszt a támogatások igénylésétől, illetve felvételétől.

A családtámogatás nem szociális támogatás, ezért javasoljuk, hogy a családtámogatási ellátási formák (családi pótlék, gyermekgondozási támogatás anyasági támogatás) és egyes gyermekvédelmi támogatások esetében kerüljön be a törvényjavaslatba az alábbi garanciális meghatározás:

A hatóság köteles értesíteni a családot a gyermek után járó ellátásokról és támogatásokról.

A gyermek felügyeletét ellátó szülő vagy más törvényes képviselő köteles a természetbeni és pénzbeli támogatást igénybe venni, és a gyermeke ellátására fordítani.

A családtámogatások és gyermekvédelmi támogatások iránti igényt egy éven belül visszamenőlegesen érvényesíteni lehet.

Felmérések szerint évente több milliárd forint marad az államkasszába, mert a szülők nincsenek tisztában az őket megillető támogatásokkal, vagy félve a megaláztatásoktól nem veszik igénybe azokat.

Sajtószóvivő: Keszei Sándor (06-30/433-87-54)

Véleményünk szerin az oktatásirányítók sem tudják, hogy évek óta biztosított a mindennapos testnevelés és az úszásoktatás a közoktatásban, csak az iskolafenntartó önkormányzatok másra használják az állami támogatást, és áthárítják a költségeket a szülőkre.

A közoktatási törvény (Kt.), a Nemzeti alaptanterv és a kerettanterv összehangolt rendelkezései alapján nincs sem jogi, sem finanszírozási akadálya annak, hogy akár napi kettő (heti 10) testnevelési óra legyen minden iskolában.

Szó szerint:

„Kt. 48. § (2) bekezdés: Az iskola első-negyedik évfolyamán a helyi tantervbe évfolyamonként legalább heti három, a többi évfolyamán heti átlagban két és fél testnevelési órát be kell építeni. A helyi tantervbe – a nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretének terhére – további egy vagy több testnevelési óra is beépíthető. A többlet testnevelési órákkal az e törvény 52. §-ának (3) bekezdésében meghatározott tanulói kötelező tanórai foglalkozások száma megnövelhető.”

„Kt. 52. § (9)³⁶³ bekezdés: Az iskola köteles megteremteni a tanulók mindennapi testedzéséhez szükséges feltételeket, valamint köteles biztosítani – ha az iskolában legalább négy évfolyam és annak keretén belül évfolyamonként legalább egy-egy osztály működik – az iskolai sportkör működését. A mindennapi testedzéshez szükséges időkeretet a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások megtartásához rendelkezésre álló időkeret terhére kell megteremteni.”

Sok iskola él is a törvény adta lehetőséggel és már évek óta bevezette a mindennapos testnevelést és a 243/2003. évi kormányrendeletben fejlesztési feladatként meghatározott úszásoktatást.

Kérdések szülői nézőpontból

Ha biztosított finanszírozott órakeret a mindennapos testneveléshez, és a tartalmi szabályozás is előírja az úszásoktatást, akkor mi a baj?

Miért kell minden héten felvetni ezt a problémát? Miért nem azt ellenőrzik, hogy miért nem tartják be a mindennapos testedzésre vonatkozó szabályokat az iskolák, és hová tűnik az erre a célra biztosított állami normatíva?

Miért nem azt vizsgálják, hogy mennyibe kerül az ingyenes alapszolgáltatásként előírt testnevelési óra keretében megtartott úszásoktatás a szülők számára (belépőjegy, utazási költség, úszómester v. edző díja, fürdőruha, papucs, fürdőköpeny, hajszárítás, stb.)?

Miért a szülőkkel fizettetik meg a testnevelési óra keretében megtartott karate foglalkozás vagy az ingyene iskolai sportköri foglalkozások öltségeit? 

Javaslatok a mindennapos testnevelés, testedzés és iskolai sport presztízsének megteremtésére

1.      El kell olvasni a jogszabályokat, amelyek garanciát nyújtanak a mindennapos testnevelésre és az úszásoktatásra.

2.      Az elemzések után be kell tartani a testi nevelésre vonatkozó a rendelkezéseket.

3.      Nevelőtestületen belül ki kell vívni a testnevelő tanárok tekintélyét.

4.      Fel kell lépni a testnevelés-ellenes tantárgyi lobbikkal szemben.

5.      Minimálisra kell csökkenteni az elmaradt testnevelési órák számát (lyukasórák).

6.      Öt évre visszamenőleg meg kell vizsgálni mire használták az önkormányzati fenntartású iskolák a mindennapos testedzésre biztosított finanszírozott időkeretet.

7.      Meg kell vizsgálni mennyibe kerül a szülőknek az ingyenes testnevelési óra és az esetleges úszásoktatás.

Miért nem tanulnak meg úszni, és miért fulladnak vízbe egyre nagyobb számban nyáron a vakációzó diákok?

A gyermekeknek egyre kevesebb lehetőségük van, hogy víz olyan víz közelébe kerüljenek, mivel a természetes vizek szennyezettek és veszélyesek, strandbelépők (élményfürdők) belépőjegyei ezrekbe kerülnek, a Balaton és a tengerek elérhetetlenek a többség számára, saját úszómedencéje keveseknek van.

Marad az ingyenes iskolai úszásoktatás, ami évtizedes múltra tekinthet vissza, amely sokak erőfeszítése ellenére sem hatékony, mivel a legtöbb helyen nincsenek meg a létesítményi és személyi feltételek.

Nagyra tartjuk a testnevelési lobbi és az úszó lobbi erőfeszítéseit, hogy feltalálták a mindennapos testnevelést és az évtizedek óta működő iskolai úszásoktatást, most megkezdhetik a költségvetési tárgyalásokat a finanszírozási kérdésekről.

MSZOE javaslat:

Be kell vezetni az úszásoktatási normatívát, amely minden olyan tanuló után jár, akit az iskola által szervezett úszó tanfolyamon, legalább "evickélési" szinten megtanítanak úszni.

Továbbá törvénybe kell szabályozni, hogy úszásoktatás címén a szülőktől pénzt kérni nem lehet. A normatívába bele tartozik az úszó felszerelés is.

Könnyű dolga lesz a jogalkotónak, mivel az új állami fenntartású iskolák remélhetőleg nem fogják lenyúlni ezt a normatívát.

Sajtószóvivő: Keszei Sándor (06-30/433-8754)

A szakiskola nem ad iskolai végzettséget, ezért szakiskolai tanulóknak 4-5 év tanulás után is csak általános iskolai végzettségük van. Ez zsákutca a tanulási úton!

Az államilag elismert szakképesítések jelentős része nem tanulható a szakiskolákban. Ez diszkrimináció!

A gyakorlati képzőhelyeken nem a szakiskola szakképzési programjában meghatározott képzés folyik, hanem megalázó gyermekmunka! (14-18 éves koráig minden tanuló korlátozottan cselekvőképes gyermek, aki állandó felügyeletre és gondozásra szorul.)

A tanulószerződés a kizsákmányolás eszköze, nem biztosítja az egyenlő munkáért egyenlő bért!

A szakiskolai tanulóknak a nyári szünetben is dolgozniuk kell, ameddig a gimnáziumba járó társaik javában vakációznak!

Szakközépiskolai diszkrimináció

Ugyan ez a helyzet a gimnázium vagy a szakközépiskola 12. évfolyamát befejezett tanulókkal, akik nem akarnak, vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni, de a szakképzési évfolyamokon szakképesítést szereznek. Nekik is csak általános iskolai végzettségük van, hiába végeztek el 5-6 évfolyamot valamelyik középiskolában, és ők sem tanulhatnak érettségihez kötött szakképesítést.

Javaslat iskolaszerkezet változtatásra.

Új típusú „Szakképző Középiskola” a szegregáló szakiskola helyett

Az országos szülői egyesületek kezdeményezik az „érettségi nélküli” Szakképző Középiskola intézményének bevezetését. Az új iskolatípusban valamennyi államilag elismert szakképesítést tanulható a nyolcadik évfolyam befejezése után. Ha a tanulót nem veszik fel valamelyik „elitképző” gimnáziumba vagy gyengébb tanulmányi eredménye miatt kiteszik onnan, akkor az új típusú Szakképző Középiskolában szakképesítést és középiskolai végzettséget szerezhet.

A felvételi vizsgává degradálódott érettségi vizsga után kiadott bizonyítvány nem lehet a középiskolai végzettség egyedüli dokumentuma!

Ágazati szakközépiskola és szaktechnikum

Az országos szülői egyesületek kezdeményezik az ágazati technikus képzés bevezetését a szakközépiskolákban. A szakközépiskola iskolatípusnak akkor van értelme, ha az érettségi vizsgára való felkészítés mellett a technikus szakmai vizsgára is felkészít. A szak-technikusi oklevél FEOR szerint besorolt, a gazdaság által igényelt, középvezetői munkakör és más speciális munkakör betöltésére jogosít az adott ágazatban. Pl. a gépiparban: művezető, üzemvezető, termelésirányító, gyártás-előkészítő technikus, minőségellenőr, technológus, stb.

Többcélú Szakképző Középiskola TISZK keretein belül

A területi integrált szakképző központ (TISZK) öszvér jellege miatt „laikus” szemmel nem értelmezhető képződmény a magyar szakképzésben (nem fenntartó, nem közoktatási intézmény, nem gyakorlati képzőhely). Az EU pénzek megszerzése érdekében először létrehozták a TISZK-eket, és csak utána próbáltak jogi hátteret biztosítani a működésükhöz, kevés sikerrel.

A többcélú intézmény törvényi meghatározásai egyértelműen kielégítik az általunk javasolt új iskolatípusok bevezetésével és a TISZK-ek várható átalakításával kapcsolatos kormányzati elképzeléseket. A többcélú összetett iskola a különböző típusú szakképző iskolák feladatait az egyes feladatoknak megfelelő külön tananyag és követelményrendszer alkalmazásával valósítja meg, ezáltal biztosított a teljes átjárhatóság szakképzésben.

A többcélú összetett szakképző középiskola intézményei a TISZK keretében és azon kívül.

1.      Szakközépiskola és szaktechnikum (középiskolai- és középfokú szakmai végzettséget ad, és felkészít az érettségire)

2.      Szakképző Középiskola (nem készít fel érettségire, de középiskolai- és középfokú szakmai végzettséget ad)

3.      Szakiskolai tagozat

-          Speciális szakiskolai tagozat (a sajátos nevelési igényű tanulók számára)

-          Szakképző tagozat (a befejezetlen iskolai végzettséggel tanulható szakképesítések oktatása)

-          Felzárkóztató tagozat (a HÍD program szerint)

4.      Felnőttképzési tagozat (az „elvégzett” évfolyamok alapján biztosít iskolai- és szakmai végzettséget)

5.      Felnőttoktatási tagozat (felkészítés az általános iskola befejezésére és érettségire való felkészítés a szakképesítéssel rendelkezők számára.)

A többcélú intézmény iskolatípus erre lett kitalálva!

A szakképzés vonzóvá tétele

Előzmények, amikor a rendszer „elromlott”

1998. szeptember 1-jétől csak a 16. életév betöltése után lehet részt venni szakképzésben. Ettől az időponttól kezdődően a szakképzésben részt vevő iskolákban folyó oktatást szét kellett választani általános műveltséget megalapozó szakaszra (közismereti évfolyamok) és a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszra (szakképzési évfolyamok). A szakképző iskoláknak olyan tantervet kell alkalmazni, amely szerint szakiskolában a 9-10. évfolyam, szakközépiskolában a 9-12. évfolyamon nincs szakképesítésre felkészítő oktatás. Az iskolarendszeren kívüli (tanfolyami) szakképzést folytató intézményekben is csak 16 éves koron túl lehetett bekapcsolódni a szakképzésbe.

A 8. évfolyamot befejező szakiskolát választó, tanulók azóta is jogosan kifogásolják, hogy az általános iskola sikeres befejezése után nem tudják megkezdeni azonnal a „szakmatanulást”, hanem még két évfolyamon (9-10.) folytatniuk kell a közismereti tantárgyak tanulását. A szakmai képzés csak a 11. évfolyamtól kezdődhet meg. Ez a struktúra a fiatalok nagy részénél további kudarcélményeket okoz, ami magas lemorzsolódást eredményez.

Ráadásul a szakiskola többéves tanulás után sem ad semmilyen iskolai végzettséget. A sikeres szakmai vizsga után a képzésből kikerülő gyerekeknek továbbra is csak alapfokú általános iskolai végzettségük van. Sajnos ez nem érdekel senkit, pedig ez a végzettségi szint rontja Magyarország nemzetközi megítélését az iskolázottság területén.

A perspektíva hiánya miatt a tanulók és a szülők egy része közömbössé vált az általános iskola oktatási céljaival szemben. A szülők elkerülik az iskolát, a tanulók között a növekvő tanulási különbségek megosztják az osztályközösségeket, amely hatással van a tanulók magatartására (fegyelmezetlenség, iskolai erőszak).

A közvélemény, az oktatásirányítás és gazdaság szereplői a szakiskolai tanulókat sértegetik a rossz tanulmányi eredményeik és a szakmai felkészületlenségük miatt.  Nem a fenntartók, az iskolavezetés, a pedagógusok, oktatók felelősségét állapítják meg, hanem a szülőket okolják a „rossz gyermekanyagért”.

Nem a küldő általános iskolák oktatási színvonalát kifogásolja a szakiskola vezetése, hanem a tanulókat buktatja „halomra”.

Ugyanakkor több milliárd forint EU támogatást fordítottak a különböző szakiskolai fejlesztésekre, programokra,

Simonné Toldi Ágnes (Szülők Egyesülete a Gyermekekért), Novák János (Országos Szülői Szervezetek Egyeztető Fóruma), Péli Lajosné (Szülők Egyesülete a Hallássérült Gyermekekért), Keszei Sándor (Magyarországi Szülők Országos Egyesülete), (Fővárosi Szülői Egyesület)

.

Sajtószóvivő: Keszei Sándor (06-30/433-8754)